vonalak a homokban
tavasz gyümölcskosarát válogatni
nincs más dolgom
vonalak a homokban
tavasz gyümölcskosarát válogatni
nincs más dolgom
alvadt vér szagát érzem
kezeim, illatos virágok, üzennek a szélben
muskátlik az udvaron
I took on some greater power
A baffled mind, with oh so many imperfections.
But whatever it is that gnaws at me
never fails to show its appetite.
I thought freedom would arrive
with great fury and sound
But it came calmly
just as I managed to look into the mirror
For the first time in years
Because I left the cage unlocked
Let the beast run amok
As it growled in the distance
I felt solitude take my body
and let it caress my whole being.
I awoke to red eyes staring at me
As a lurking panther did my heart jump
on the nearest feast that it found
Nothing ever could stop me
even if it dared to try
Ma esőben tekertem haza
egy ideje már nem zavar
lehet akár szél, nap
vagy áztató zivatar
Pont úgy hazaérek
mint az, aki el nem tévedt
Téged találtalak itthon
Na nem egészben, úgymond élőben:
a neved várt rám
egy színes papírlap képében.
Még fel sem ocsúdtam
csak annyi időm volt
a táskám épp lepakoltam
mire Mama csalfa mosolya elárulta
A számlák és csekkek között elbújva
Téged vetett bele a postás
A kapunkon lógó fekete dobozba
Elvittél magaddal nyaralni.
Na nem egészben, úgymond élőben
de ott voltam,
kétségtelen.
Ez lehet az utolsó igaz dolog
Mit találsz a mai napon
Tovább párnába varrva
Nem bújtatgatom
Még láthatod ahogy elköszön a nap.
Fedelet húz saját világom boltjára
Csak tükörképe tűnik fel
Egy távoli korongon.
Így sosem hagy teljesen magára
Túl sokáig kerestem a szépet
Ahhoz, hogy ne vegyem észre
Mikor a sarkon befordul
A szívem kapál
Lábam teker
S lelkem meglódul
Tisztán látom, nem hazudnál
Sosem azért, hogy többnek gondoljalak
Mint amit kártyaként osztott neked az Isten
S mégis azt kívánom
Bár látnád magad úgy ahogy én teszem
Mert benned megvan minden
Minden, ami elég lesz arra
Hogy több legyél mint
Tegnap
Tavaly
Vagy előző éjszaka
Ha úgy Adja az ég:
Mandela
Obama
Mona Lisa
Korea
Vagy éppen
Che Guevara.
A pólómra nem, de szívemre így is
Rá vagy nyomva.
Tudod, hogy még a sajtod sem elég nagy?
Kiáltotta a róka, majd nevetett
Így, gúnyosan kacagva nézte
Ahogy a holló sértődve tekintget
"Egy holló sem volt még ennyire haszontalan
Lassan már kedvem sincs ellopni a sajtod"
A holló sem volt rest, de a róka megelőzte
Mielőtt majdnem nagyot kiáltott:
"Leesik a sajt, ha a szád kitátod"
Csendben tűrte hát a madár az ócsárlást
Hiába zavarta, attól még jól tudta
Ha a sajtot leejti
A róka is lemond róla.
Semmivé válna egyetlen társa
Kivel várna úgy Godot uraságra?
Az értelmetlen fájdalom is jobb
Mint nem érezni semmit.
Üres a szív
Üres a lélek
Gondolni sem kell másra
kutyára, macskára, mamára
Üres a ház
Üresek a mondatok
Üresen suttogott
S egy napon elhagyott.
"Te holló tudsz te egyáltalán repülni?
Fogadjunk még az se megy!" kezdett rá a róka
De már a holló nem bírta ezt tovább
Ledobta a sajtot
S vele minden egyéb nyomorát
Majd világgá szállt
A lombokon át.
Két lapát földet szedtem össze
Az egyiket magamnak
a másikat pedig azért, hogy lásd
rád is gondolok.
Két lapát földet szedtem össze
Nehéz volt az első
A föld kérge kemény,
Már rég nem esett eső
A félbevágott férgek feje
Ne félj, visszanő.
Sosem kerültem elő úgy elveszve benned
mint szerda délután
csak foltokat találtam e zsák oldalán
vad növények begyűjtött magjait szórva utazom
a szekér platóján. Még évek múltán is
nyomomban más nem marad, csak virágok mik arcodat viselik
Sokszor nem tudom mit mondjak
Semmit sem kell, mégis ered dörmögő elismerés
ha felém nyújtod tenyered.
Bár jól ezzel még senki nem lakott,
búzából készítik a kenyeret
Ha liszté őrölsz, akár elég lehetek
Szeretem mikor arcomon keresztül fú a nyári szél
még akkor is, ha pokol ez néha
legalább a miénk
sosem kértem, de azért örülök neki
Legalább a miénk most, és télen is.
Nem akarok semmi mást
csak érezni, hogy nem akarok semmi mást
lehet szép dicső, magasztos,
vagy sanyarú pillanat mi elkapott
s az egész világ az enyém
de tényleg minden
már zsebre tettem régen.
csak néha legyél ott
ott
ott, ahol én.
Chapter 1
Held at bay on open waters
Like a sail curled up on a mast, l long for the wind.
Yet I shiver in the unknown vastness
As the sailor who grew afraid of the depths.
Two steps to the left, three to the right
Now I dance with the waves throughout the night
Couldn't lay down, wouldn't sleep well
As I wait for the sirens to carry me there
They sing
And I feel
The need
To Heal
Chapter 2
Carried away by the currents
We fly beneath the waves
Trough treacherous torrents
And dark underwater caves
The unknown of the abyss
Houses a strange serendipity
There is nothing I find amiss
In this uncertainty
Thunder does not crackle
In this deep ocean
Only the sound of whales
Carry through the open
I thought I was lost
never to be found
But at the bottom of the sea
I found a familiar crowd.
They sing
And I feel
The need
To heal
To break the crust
To stir the dust
Don't be aghast
To learn to trust
Again.
Chapter 3
The death of a fisherman
Goes unnoticed amidst the passing of the waves.
The sound of a sailor falling overboard
Is lost between the howls of the wind.
This ragged soul is just one of many.
But it is the one that returned.
Clawed its way through the sands of the shore
After the depths could house him no longer.
Forced open the jaws of the shell that sheltered him.
Just to get a peek of the dry land.
He stood there. And there was no glory.
Just wonder unfathomable.
As the echoes of the songs from below
Pounded at his eardrums
He began to whistle a familiar sound.
They sang
Just as if every note
Was a part of an old rite
And I felt
The stir in my heart lessen.
The fulfilled need
For a moment of rest
The power to heal
The salted earth.
Mint szunnyadó vulkán, mi
Világgá kürtöli morajló lelkét
Úgy térek én is magamhoz
Hosszú hallgatás után.
Hamuba fulladt hömpölygő tömeg
A lelkem áradata,
Mit egykor magával emelt
A vészes teher
Most úgy fekszik rajta
Mint élesre vasalt lepel.
Füstöt ereget a baljós orom
S ahogy távközlő indián,
A földet csókolja amiért élni hagy
Nevel, s megtűri hátán.
Az égi vadat hajtom, s szüntelen
Nyomában járok.
Akár egy kopó , követem orrom.
Ha már végképp nem látok
A sűrű sötét füstben
Mit magam bocsátok.
S nehogy azt hidd :
Ebben nincs semmi öröm.
Jól esik a szüntelen hajsza
Szemellenzőm szabása
Saját szívem szapora szokása
Anyàk csontja
Apák bordája kerül elő
Ha üszkos romokat kiàs
Az öreg hamu alól az élet
Éveik virágàból
S annak lehullott magjából
Új növény ered
Mielőtt véget ér az ének.
The death of a fisherman
Goes unnoticed amidst the passing of the waves.
The sound of a sailor falling overboard
Is lost between the howls of the wind.
This ragged soul is just one of many.
But it is the one that returned.
Clawed its way through the sands of the shore
After the depths could house him no longer.
Forced open the jaws of the shell that sheltered him.
Just to get a peek of the dry land.
He stood there. And there was no glory.
Just wonder unfathomable.
As the echoes of the songs from below
Pounded at his eardrums
He began to whistle a familiar sound.
They sang
Just as if every note
Was a part of an old rite
And I felt
The stir in my heart lessen.
The fulfilled need
For a moment of rest
The power to heal
The salted earth.