Sosem kerültem elő úgy elveszve benned

mint szerda délután

csak foltokat találtam e zsák oldalán

vad növények begyűjtött magjait szórva utazom

a szekér platóján. Még évek múltán is

nyomomban más nem marad, csak virágok mik arcodat viselik

Sokszor nem tudom mit mondjak

Semmit sem kell, mégis ered dörmögő elismerés

ha felém nyújtod tenyered.

Bár jól ezzel még senki nem lakott,

búzából készítik a kenyeret

Ha liszté őrölsz, akár elég lehetek

Szeretem mikor arcomon keresztül fú a nyári szél

még akkor is, ha pokol ez néha

legalább a miénk

sosem kértem, de azért örülök neki

Legalább a miénk most, és télen is.

Nem akarok semmi mást

csak érezni, hogy nem akarok semmi mást

lehet szép dicső, magasztos,

vagy sanyarú pillanat mi elkapott

s az egész világ az enyém

de tényleg minden

már zsebre tettem régen.

csak néha legyél ott

ott

ott, ahol én.